190 likes | 306 Views
Dr. HAMILTON NAKI. a titokban tartott fekete sebész. A fekete dél-afrikai Hamilton Naki, 2005-ben 78 évesen halt meg. A hír nem jelent meg a sajtóban, de a története a huszadik század egyik legjelentősebbje. NAKI EGY RENDKIVÜLI SEBÉSZ VOLT!.
E N D
Dr. HAMILTON NAKI a titokban tartott fekete sebész.
A fekete dél-afrikai Hamilton Naki, 2005-ben 78 évesen halt meg. A hír nem jelent meg a sajtóban, de a története a huszadik század egyik legjelentősebbje. NAKI EGY RENDKIVÜLI SEBÉSZ VOLT!
Egy nagyon kényes feladat előtt ált: a szívet a legnagyobb gondossággal el kellett távolítani, majd tárolni. Ő volt az, aki 1967-ben egy női adományzó szívét eltávolította, majd Washkanky Louis testébe átültette. Fokvárosban(és a világon)ez volt az első sikeres emberi szívátültetés.
NAkI a második legfontosabb ember volt a csapatban, amely a történelemben végrehajtotta az első szívátültetést. De ez Afrikában az apartheid idejében sohasem tudódhatott ki, mert ő fekete volt. .
. A csapat vezető sebésze, a fehér Dr. Christian Barnard, rögtön híressé vált.
A csapat fényképein Hamilton Naki nem jelenhetett meg. Ha véletlenül mégis képre került, a kórház azt mondta, hogy ő a takarítók közé tartozik.
Naki sebészeti sapkát és a maszkot viselt, de soha nem végzett orvosi vagy sebészneti egyetemet. Ő 14 éves korában otthagyta az iskolát, és a fokvárosi Orvosi Iskola kertésze volt.
Késôbb a tantermek takarítója lett, de kíváncsi volt és gyorsan tanult. A műtéti technikát úgy tanulta meg, hogy elleste a fehér orvosok által végzett transzplantációkat amit kutyákon és disznókon végeztek.
Hamarosan egy kivételes sebész lett, és ő is Dr. Barnard csapatába került.
Ez a Dél-Afrikai törvények szerint nagy probléma volt. Naki, mint fekete nem operálhatta a fehér pácienseket, és még azok vérével sem jöhetett érintkezésbe.
De a kórház őt annyira képzettnek tartotta, hogy kivételt tett és titokban sebésznek nevezte ki.
De ez a faji megkülönböztetés őt nem zavarta. Függetlenül mindettől továbra is folytatta tanulmányait, és mindent megtett, hogy a legjobb legyen.
Ő a legjobb sebész lett. Fehér diákokat tanított, de egy laboratóriumi technikus bérét kapta, a maximumot, amit a kórház egy feketének fizethetett.
Egy áram és folyóvíz nélküli kunyhóban élt, egy gettóban a periférián, mint akkor ez egy feketének illett.
Hamilton Naki 40 éveig tanított sebészetet, és mint kertész lett nyugdíjaztatva, ami 275 $ volt havonta.
Amikor az apartheid véget ért megkapta a tiszteletbeli Doktori címet. (Doctor Honoris causa)
Az egész élete során, soha senki nem mutatott rá az igazságtalanságra, ami vele történt. Christian BarnardHamilton Naki
A titoktartás és a faji megkülönböztetés ellenére, szeretettel folytatta tevékenységét, hogy segítsen mások életén.
Dr. Naki, kösz mindenért amit az emberiségért tettél, melőzve a saját érdekeidet Küld tovább, hogy tudják, ki volt Hamilton Naki; egy csodálatos orvos és egy rendkívüli ember.