E N D
Az ész kora: a felvilágosodás A felvilágosodás a 18. század eszmeáramlatát jelöli a nyugati filozófiában, illetve világnézeteinek mozgalmát és a kort amelyben lejátszódott. A felvilágosodás gondolkodói az értelmet állították a középpontba, lényege a hagyományos intézmények, szokások és erkölcsök kritikai megkérdőjelezése. A mozgalom vezetőinek célja az volt,hogy a világot „az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék”. Ez forradalmi folyamatokat indított el az emberi értelem, a természet,az Isten, a gazdaság és a társadalom szemléletében.
Az újkort 1492-től számítjuk.Mi jellemezte?(nagy földrajzi felfedezések gyarmatosítás gazdasági fejlődéstársadalmi fejlődés (polgárosodás, polgári forradalmak, szabadságharcok) Milyen változást jelentett a kereszténység terjedése? Mit jelentett a humanizmus eszméje? A humanizmus szakít az egyházi témákkal. Az embert állítja a középpontba. Az emberi bölcsesség, az emberi test megörökítése visszahozza az antik (görög-római) témákat. Reneszánsz stílusú palotákat építenek, hatalmas tereket szobrok, festmények töltik ki. Az oktatásban megjelennek a praktikus tananyagok (hajóépítés, étítész, orvos, kereskedő). • Kiépült a keresztény egyház mint szervezet. • Államvallássá lett az európai országokban. • Meghatározta az emberek hitét, erkölcsét, mindennapjait. • Egyházi iskolák jöttek létre. • A kultúra és a kor tudománya mind az egyház szerzeteseinek és főpapjainak köszönhető. • Építészet, szobrászat, festészet az egyház tanításait hirdette.
I. A felvilágosodás • Az iparból, kereskedelemből, banki üzletekből meggazdagodott polgárság megerősödött. • Részt kívánt a politikai hatalomból (forradalom Hollandia és Anglia – alkotmányos királyság). • A gazdasági és társadalmi fejlődés kitermelte az új eszmei mozgalmat, a felvilágosodást. • John Locke (A természetes egyenlőség) angol, (François-MarieArouet =) Voltaire (Candide) és Jean-Jacques Rousseau (Emil) munkásságával indult el a felvilágosodás a XVIII. században.
A felvilágosodás jeles alakjaiAdam Smith,Denis Diderot, Immanuel Kant, Jean-Jacques Rousseau, John Locke, René Descartes, Thomas Hobbes, Voltaire
II. A természetes egyenlőségről • Angliában megszűntek a feudális kiváltságok. • Mindenkinek joga volt vállalkozásba fogni (bank, manufaktúra). • John Locke írt a termé-szetes egyenlőségről MINDEN EMBER EGYENLŐNEK SZÜLETIK társadalmi szerződés Gondolatai hatottak az amerikai Függetlenségi nyilatkozatra. • Jean-Jacques Rousseau: Vissza a természethez! Az őskorban nem volt magántulajdon, ami megosztotta volna az embereket. • A felvilágosodás hívei az egyházat támadták, de a vallást nem tagadták, ők is vallásosak voltak zömében.
III. A francia enciklopédia • Fejlődtek a természettudományok (fizika, matematika, csillagászat, stb.), de ezek a tudósok egyben filozófusok és írók is voltak. • Leírták műveikben a gondolataikat, amelyek merőben újak voltak – nem hittek a babonák- ban, szakítottak a konvenciókkal (szokásokkal). • Az ész, a ráció igazságában hittek. • A legújabb ismereteket gyűjtötték össze.
A francia Enciklopédia - példák Angliában: Newton: gravitáció, színképelemzés. • Franciaországban: Descartes, (dékárt) Diderot,( didró) D’Alember, (dalamber), Montesquieu ( monteszkijő) stb. • Gyűjteményes tudománytár, az összes akkori legújabb ismereteket foglalta magában.
A francia Enciklopédia • 20 éves munka után kiadták a francia Enciklopédiát (= összes tudományt részletesen tárgyaló művet) • D’Alembert és Diderot szerkesztésében 28 kötet jelent meg. • Végül 35 kötet lett.
A Nagy Francia Enciklopédia • 1751-től jelent meg, az utolsó köteteket 1780-ban adták ki. • A nagy mű 35 kötet lett, 71 818 cikket és 3 129 illusztrációt tartalmazott. Az első 28 kötetet Diderot szerkesztésével 1751 és 1772 között jelentették meg. • További 5 kötetet más szerkesztők állítottak össze 1777-ben, végül 2 kötet névmutató jelent meg. • A francia felvilágosodás több ismert alakja dolgozott a művön, többek között Voltaire, Rousseau, és Montesquieu.
IV. Franciaország a felvilágosodás idején • Nagyhatalom volt. • Gazdasági fejlődés. • Fokozódó társadalmi feszültség. • A koldus kivételével mindenki adózott. • 3 rend:1, papok 2% - a politikai hatalom 2, nemesek kiváltságosai voltak… 3. rend tagjai 98% - a nép egyszerű fiai • 1787-1788: éhínség a rossz termés miatt
V. A rendi gyűlés összehívása • A Bourbonok nem hívták össze 175 éven át a rendi gyűlést – önkényuralom. (1614-1789) • A pazarlás, a katonai vereségek, az önkényes kormányzás elégedetlenséget váltott ki mind a 3 rendből (papság-nemesség, s a 3. rend). • Államcsőd fenyegetett-adóemeléshez a 3 rend tagjait 1789 tavaszán XVI. Lajos összehívta Versailles-ba (verszáj). • Nem támogatták az adóemelést, a saját sérelme-ikkel támadták le a királyt, mire az a rendi gyűlést feloszlatta.
Köszönöm a figyelmet! • Házi feladat: Megtanulni a tananyagot, (Tankönyv. 12-14. oldal és a füzetben a vázlat) • Írásban válaszolni az összefoglaló kérdésekre (14. oldal 1-6 kérdés) • A vázlat alapján elmondani egységenként a leckét, majd végül együtt az egészet. • Jó tanulást kívánok mindenkinek!