310 likes | 408 Views
Nyilasy Sándor. (Szeged, 1873. december 2. – Szeged, 1934. január 6.).
E N D
Nyilasy Sándor (Szeged, 1873. december 2. – Szeged, 1934. január 6.)
Nyilasy Szegeden született, 1873. december 2-án. Külföldi tanulmányainak idejét s a Nagybányán töltött két nyarat kivéve Szegeden élt és alkotott, és 1934. január 6-án ott is halt meg. 1894-ben és 1895-ben Münchenben, Hollósynál tanult, majd később Párizsban, a Julian Akadémián. Thorma 1897 tavaszán ott ismerkedett meg vele és tanulmányait látva, meghívta, jöjjön Nagybányára. Nyilasy előbb rövidebb ideig Hollósy iskolájában dolgozott, aztán első képének kialakításához s megfestéséhez fogott. Betlehem címen allította ki a nagybányaiak első budapesti bemutatkozóján. A Betlehem víziója egészen Rembrandt hatására vallott, csak színtónusa volt hidegebb. Az isteni Kisded testecskéje a kép közepéről sugározta fényét a betlehemi istálló sötétségébe, egész környezetére. Elképzelése szép, de Nagybányától idegen volt. Még egy nagyobb képet festett ezen a nyáron, az Esti harangszót és három kisebb tájképet. Ezek már Nagybánya hatása alatt készültek. Friss, eleven színei, a természetlátásnak bizonyos dekoratív vonásai Ferenczy festői szemléletére utaltak.
Már az első évektől kezdve Ferenczy gyakorolta rá a legmaradandóbb hatást, amit még akkor is érezni lehetett, amikor a nagybányai csoport szétszóródott. Nyilasy Szegedre vonulva fejlesztette tovább művészetét, úgy ahogy az egyéniségének és környezetének megfelelt. Érdekes módon Hollósy viszont emberileg és művészileg is hidegen hagyta őt, annak ellenére, hogy viszonylag sok időt töltött az iskolájában. A nagybányaiak második csoportkiállításán, Nyilasy tíz képpel vonult ki, melyek nagyobb része Nagybányán készült. A következő évben, 1899-ben, már elmaradt Nagybányáról, és Szegedről küldte be képeit - öt darabot - a nagybányai csoport kiallítására, eppúgy, mint az utolsó együttes felvonulásra a következő évben (ide már csak egy munkát küldött). A szegedi képei lassan egész más jelleget öltöttek, mint a nagybányaiak: más levegő, más színek, más emberi környezet, más táj, sőt más temperamentum is tükröződött bennük. Festészetéből nyolc darab került az egykori Szépművészeti Múzeum birtokába (ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi őket), a többi letétben, magángyűjteményekben lappang valahol.
Vasárnap 1907Olaj, vászon, 94 x 121,5 cmMagyar Nemzeti Galéria, Budapest
Napsütötte kertben, 1910 körül 65×80 cm Olaj, vászon J.n.
Napsütés a folyóparton 68×58 cm Olaj, vászonJelezve balra lent: Nyilasy
Kertben, 1912 körül 80×95 cm Olaj, vászonJelezve jobbra lent: Nyilasy
Tápéi ház 42×49,5 cm Olaj, vászonJelezve balra lent: Nyilasy
Hazafelé 55x65 cm Olaj, vászonJelezve balra lent: Nyilasy
Holland vitorláskikötő 65×47 cm Olaj, vászonJelezve balra lent: Nyilasy
Alkonyi fények 49,5x63 cm Olaj, kartonJelezve balra lent: Nyilasy
Vasárnap délután 60x70 cm Olaj, vászon Jelezve balra lent: Nyilasy Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 494 / 1980
Nyári reggel 82x70 cmOlaj, vászonJelezve balra lent: Nyilasy
Vitorlások a kikötőben (Raguza) 17×26,3 cm Olaj, faJelezve jobbra lent: Nyilasy Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 1226/1971
Csónakázók 48,5×58,5 cm Olaj, vászonJelezve jobbra lent: Nyilasy
Udvarló 110x100 cmOlaj, vászonJelzés balra lent: Nyilassy
Tavasz 80×65 cmOlaj, vászonJelezve jobbra lent: Nyilasy
Sárkányeregetés 70×90 cm Olaj, vászonJ. b. l.: Nyilassy
Nyári táj 48,5×74,5 cm Olaj, vászonJ. b. l.: Nyilassy
Vásárban 56,5×59 cmOlaj, vászonJ. b. l.: Nyilasy
Határban 62×80 cm Olaj, vászonJ. j. l.: Nyilasy
Árnyékok a házfalon 27,5×42 cm Olaj, vászonJ.j.l.: Nyilasy
Henyélés 48x75 cm Olaj, vászonJelezve jobbra lent:Nyilassy
Csónakázók, 1910 körül Olaj, vászon, 75x95 cmJelzés jobbra lent: Nyilasy (Magántulajdon )