350 likes | 441 Views
Oktatásért Közalapítvány Tehetségsegítő Alkuratórium pályázatai. Regionális Tehetségpont tanácskozás Miskolci Egyetem Tanárképző Intézet Miskolc, 2010. április 26. 1. A tehetségsegítés nemzeti programja a Nemzeti Tehetség Program. A 126/2008. (XII. 4.) OGY határozat szól:
E N D
Oktatásért KözalapítványTehetségsegítő Alkuratórium pályázatai Regionális Tehetségpont tanácskozás Miskolci Egyetem Tanárképző Intézet Miskolc, 2010. április 26.
1. A tehetségsegítés nemzeti programja a Nemzeti Tehetség Program. • A 126/2008. (XII. 4.) OGY határozat szól: • a Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, • a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, • a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről A fenti országgyűlési határozattal a magyar tehetséggondozás mérföldkőhöz érkezett. A parlament hivatalos állami program szintjére emelte azt, felismerve, hogy a szakma és civil szféra tehetséggondozásra tett erőfeszítései kellő állami szerepvállalással jóval hatékonyabban el tudják érni céljukat.
A Nemzeti Tehetség Program célja: • „Az Új Tudás Programban meghatározott, a Nemzeti Tehetség Program megvalósításával kapcsolatos intézkedés célja a tehetségek nyomon követése és több szempontú segítése. • Olyan komplex programról van szó, amely összefogja az eddigi állami, önkormányzati, intézményi és civil programokat, összehangolja az állami és ÚMFT források felhasználását.”
Nemzeti Tehetség Alap • Közvetlen forrás: • Az e célra a központi költségvetésnek az oktatásért felelős miniszter felügyelete alatt álló költségvetési fejezetében tervezett előirányzat, • a Munkaerőpiac-i Alapnak - a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény 9. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerinti, a képzési alaprész tárgyévi eredeti bevételi előirányzata három százalékának megfelelő összegű pénzügyi keret, • természetes és jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek pénzbeli, vagy természetbeni hozzájárulásai, adományai;
közvetett forrás: • a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény 8. §-a (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott jogcímen felhasználható, a tehetséggondozást szolgáló, pályázati úton elnyerhető támogatás, • a központi költségvetés X-XVIII. és XX-XXVI. fejezeteiben a Nemzeti Tehetség Programban meghatározott célokra tervezett előirányzatok, • a központi költségvetésnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke felügyelete alatt álló költségvetési fejezetében az Új Magyarország Fejlesztési Terv tehetséggondozást szolgáló konstrukcióinak pályázati úton elnyerhető támogatása, valamint kiemelt projektjeinek támogatása.
A Nemzeti Tehetség Program 2010-ben a Kiemelt költségvetési előirányzat egyik kedvezményezettje Nemzeti Tehetség Program Technikai szám:1823
2. Oktatásért Közalapítvány „A Nemzeti Tehetség Program feladatainak segítésére az Oktatásért Közalapítványnak juttatott eszközök felhasználása fölött a Közalapítvány kuratóriuma a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum javaslatának mérlegelésével dönt.” www.oktatasert.hu
Az Oktatásért Közalapítvány „Tehetségekért” alkuratórium • A „Tehetségekért” alkuratórium célja: • A Nemzeti Tehetség Program (NTP)végrehajtásának segítése. • Támogatás nyújtása pályázat útján a NTP - ben megfogalmazott feladatok megvalósítására, a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum (NTKF) és a tehetséggondozás programjának megvalósítására hozott kormányhatározatokban megfogalmazottak figyelembe vételével.
Az Oktatásért Közalapítvány gondozásában kiírt és lefutott pályázatok • NTP-OKA I.Felsőoktatási intézményekben működő tehetséggondozó műhelyek támogatása. • NTP-OKA II. Tehetséggondozó műhelyek támogatása a közoktatás területére • NTP-OKA III. Közoktatásban tanulók természettudományos és műszaki kompetenciáinak elmélyítését elősegítő tehetséggondozó projektek támogatása • NTP-OKA IV. Tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítása
Az Oktatásért Közalapítvány gondozásában 2010 márciusában kiírt pályázatok • Közoktatás területére: • a 2010/2011 tanévi tehetséggondozó műhelyek (30 és 60 órás programok) • 2010 évi nyári tehetséggondozó táborok támogatására a közoktatás területére, • A felsőoktatásban: • A felsőoktatásban folyó Tudományos Diákköri Konferenciák és Országos Tudományos Diákköri Konferenciák támogatására • A felsőoktatási szakkollégiumok támogatására, • Határon túli magyar szervezetek számára • Határon túli magyarság tehetségsegítő szervezeteivel együttműködésben kidolgozandó programok megvalósítására. A határon túli magyar nyelvű tehetségműhelyek támogatására.
Az Oktatásért Közalapítvány gondozásában 2010 . I . félévébenben kiírásra kerülő pályázatok • - A felsőoktatásban: • Felsőoktatási intézmények által szervezett középiskolásoknak szóló talentum táborokra, • A felsőoktatási hallgatók hazai és nemzetközi versenyen, szakmai konferencián való részvételének támogatására, • A felsőoktatási intézmények által szervezett középiskolásoknak szóló regionális talentum körök (szakkörök) tartására,
A tehetségek felismerését és segítését szolgáló korszerű pedagógiai módszerek beépítése a pedagógus alap-és mesterképzés rendszerébe, valamint a pedagógusok továbbképzési rendszerébe. A tehetségek segítését szolgáló korszerű módszerek továbbképzési rendszerekbe történő beépítésének elemzésére.
A tehetségsegítés szakmai alapelveinek meghatározása és jogszabályi érdekében regionális munkacsoportok szakmai munkájának támogatására. • Az alap és középfokú oktatásban résztvevő tanulók hazai és nemzetközi versenyen való részvételének támogatására, • Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott tanulmányi és tehetséggondozó versenyek megrendezésére a 2010/2011 tanévben. • A tehetségsegítésben résztvevő pedagógusok tehermentesítésének támogatására. • A tehetséges fiatalok különleges helyzetét tudatosító programok támogatására.
Az Oktatásért Közalapítvány gondozásában 2010. II. félévében kiírásra kerülő pályázatok • Több régióra kiterjedő modellprojektek előkészítése és elindítására. • A sikeres önkormányzati és civil tehetségsegítő kezdeményezések támogatására. • Egyenlő hozzáférés biztosítására a tehetségsegítés területén. • Esélyegyenlőtlenségek csökkentése, hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozásának segítésére. • A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelésére. • A tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülésére
A tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítására • Kiadvány megjelentetése a tehetségről, a tehetség felismeréséről és segítéséről, a Nemzeti Tehetség Programról, • A sikeres magyar tehetségsegítő programok és megoldások idegen nyelveken való folyamatos megjelenítésének támogatására. • 2011. évi EU elnökség idején: • Magyar tehetséggondozó programok megismertetése az EU-ban, • A tehetségsegítés jó példáinak EU adaptálása, • EU tehetségnapok kezdeményezésére és szervezésére.
3.1. NTP-OKA II/1. Pályázati téma • A 2010/2011 tanévi tehetséggondozó műhelyekre • Óvodai korosztály 30 órás a 2010/11 tanévre • Általános és középiskolai korosztály: • 30 órás ráépüléses 2011 január – 2011 június (NTP-OKA II és NTP-OKA III nyertes pályázatai) • 60 órás a 2010/11 tanévre 2010 szeptember – 2011 június • 2010 évi nyári tehetséggondozó táborok
3.2. Pályázat alapvető célja: • Pénzügyi segítséget nyújtani a tehetséggondozó műhelyek, tehetséggondozó munkát végző intézmények, tehetségpontok munkájához. • Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek megbízásával hozzájárulni a tehetségazonosító és gondozó munka szakmai színvonalának továbbfejlesztéséhez.
3.3. A pályázat támogatni kívánja: • Az óvodai tehetségazonosítás, segítés és gondozás legkiválóbb műhelyeit, • az általános iskolai, a középiskolai (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, érettségi utáni szakképzést folytató szakközépiskola, szakképző intézmény) a szakiskolai, a közművelődési és közgyűjteményi intézmények tehetségsegítő műhelyeit, valamint a civil szervezetek keretében megvalósuló programokat. • A 2010 évi nyári szünetben megvalósítandó tehetséggondozó táborok megszervezését és megvalósítását.
3.4. Pályázók köre: • Hazai közoktatási intézmények (oktatási vagy szolgáltató intézmények egyaránt), vagy ezek szervezeti egységei (tagintézményei) akár önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, akár nem. • Amennyiben a Pályázó nem önálló jogi személy, Kötelezettség vállalóval közösen nyújthat be pályázatot. • Amennyiben önálló, a Pályázó és a Kötelezettség vállaló személye megegyezik.
3.5. Kötelezettség vállalók köre: • A Pályázónak Kötelezettség vállalót kell megjelölni, amennyiben nem önálló jogi személy. • A Kötelezettség vállaló a Pályázóval szervezeti összefüggésben álló, a Pályázó által a pályázatban megjelölt, a pályázati program végrehajtására, a támogatás felhasználására és elszámolására a támogatási szerződés aláírásával kötelezettséget vállaló alábbiakban felsorolt jogi személy lehet. • közoktatási intézmény (oktatási vagy szolgáltató intézmények egyaránt), • alapítvány, • közalapítvány, • egyesület, • önkormányzat, • egyház.
3.6. Benyújtandó pályázatok száma • Egy Pályázó maximum: • 2 tehetségműhelyre (akár 30 akár 60 órás) • és két nyári tehetséggondozó táborra nyújthat be pályázatot! Valamennyi műhelyre, vagy táborra külön-külön pályázatot kell benyújtani!
3.7. Pályázat tartalma./általános elvárások. Tehetséggondozó műhelyek esetében: • A tehetséggondozó műhely eddigi tevékenységének a bemutatása. • A pályázó ( intézmény/szervezet) rövid bemutatása, különös tekintettel eddigi tehetséggondozó tevékenységére. • A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkájának, elveinek, módszereinek, eszközeinek bemutatása. • A célzott tehetségígéretek körének, az alkalmazott módszereknek és az elvárható eredményeknek a leírása. • A tehetséggondozó munkába bevont gyerekek/tanulók összefoglaló jellemzése (életkoruk, milyen területen/területeken tartják tehetségígéretnek, tehetségígéreteknek). • Óvodai program esetében 30 órás egyéb esetben 30 vagy 60 órás tehetségprogram készítése • Minimum létszám 10 - 15 fő
Tehetséggondozó nyári táborok esetében: • A tábort szervező intézmény/szervezet rövid általános bemutatása. • A pályázó (a tábort szervező intézmény/szervezet) eddigi tehetséggondozó munkájának bemutatása. • A táborba történő beválogatás módszereinek és elveinek a bemutatása. • A tábor részletes tehetséggondozó és szabadidős (tehetséggondozáshoz kapcsolódó) tevékenységének bemutatása. • A tábor végére elvárható eredmények leírása • A tehetséggondozó táborban résztvevő tanulók száma minimum 15. fő • A tehetséggondozó táborban résztvevő állandó nevelők száma 20 táborozó főnként maximum 4 fő
A támogatás területei, támogatandó tevékenységek köre: • Személyi kiadások* (beválogató/azonosító munka segítése/végzése, foglalkozások vezetése, monitoring vizsgálatok, esetmegbeszélések, a foglakozások tematikájának kidolgozása/összeállítása, műhelyvezetők, táborvezetők, táboroztató nevelők programvezetők, szabadidő-szervezők honorálása) • Szolgáltatások költsége (pl. gyerekek utaztatása, táborba történő utaztatás, szakemberek előadók díjazása, nyári táborok esetében szabadidős tevékenységek megvalósítása, múzeumbelépők, strandbelépők stb.) • A pályázó által igénybevett szolgáltatás (pl. egyéni tanácsadás, gyerekek pszichológiai vizsgálata mérése a program befejezését követően). • Dologi kiadások, amelyek a foglakozások megtartását, a tábori program sikeres megvalósítását garantálják: • A fogalakozásokhoz, szabadidős tevékenységekhez szükséges anyagok vásárlása. • A foglakozások, szabadidős tevékenységek megtartásához szükséges kis értékű tárgyi eszközök beszerzése, melyek értéke egyenként nem haladhatja meg ÁFA-val együtt a 100 ezer Ft-ot. • Fejlesztő játékok, eszközök vásárlása. • A tervezett program megvalósításához szükséges anyagköltségek. • Nyári tábor esetén étkezés és szállásköltségekhez való hozzájárulás. • A pályázat kiírója támogatja továbbá az olyan kiadásokat is, amelyek hitelt érdemlően szorosan a pályázati programhoz kapcsolódnak.
Pályázat elbírálásának szempontjai: • Tehetséggondozó műhely esetén: • A tehetséggondozó műhely eddigi tevékenységének szakszerű bemutatása. • A tehetségazonosítás elveinek, módszereinek, a tehetségfejlesztés elveinek bemutatása. • A program megvalósításában, sikerében közreműködő szakemberek szakmai felkészültsége. (Az óvoda esetében nem releváns.) • A kiírásban leírtaknak megfelelően kidolgozott és megvalósítható tehetséggondozó program (Színvonalasan kellően kidolgozott program: Óvoda esetében 30 órás,„ráépüléses” program esetében 30 órás,tanévi általános és középiskolai korosztályra készített 60 órás). • Azoknak az eszközöknek és módszereknek a bemutatása, amelyekkel értékelni kívánják a program sikerét az elért eredményeket. • A tehetséggondozó műhely munkaterve (a program megvalósítására készített havi ütemterv) és működési rendje. • A pályázati program kellően a pályázat célját szolgálja.
2010 évi nyári tehetséggondozó tábor esetén: • A tábort szervező szervezet eddigi táboroztató, tehetséggondozó tevékenységének szakszerű bemutatása. • A táborba történő beválogatás módszereinek és elveinek bemutatása. • A kiírásban leírtaknak megfelelően részletesen kidolgozott nyári tehetséggondozó és szabadidős tábori program. • Azoknak az eszközöknek és módszereknek a kidolgozottsága, amelyekkel értékelni kívánják a tehetséggondozó nyári tábori program sikerét. • A pályázati program kellően a pályázat célját szolgálja.
A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent • Regisztrált tehetségpontként nyújtja be. • Akkreditált tehetségpontként nyújtja be. • A Magyar Géniusz Program keretében a Tehetségpont Hálózatfejlesztő és Koordinációs munkacsoportjának felkérésére a Jó gyakorlatokat feltérképező kérdőívet kitöltötte és beküldte. Kérjük pályázati anyagukban jelezzék! A Magyar Géniusz Irodától az adatokat megkérjük.
A pályázat benyújtásának módja, helye • Kizárólag postai úton • Magyar nyelven: • 1 eredeti és • 2 másolatipéldányban, • példányonként összefűzve Határidő: 2010. május 10. (E napi postai bélyegző)
A pályázatokra kérjük ráírni: „Tehetséggondozó műhelyek és nyári tehetséggondozó táborok ” közoktatás pályázat NTP-OKA II/1 Megjelölve, hogy azt mire nyújtotta be: - óvodai 30 órás tehetséggondozó műhelyre - 30 órás „ráépüléses” tehetséggondozó műhelyre a 2010/2011 tanév II. félév - 60 órás tehetséggondozó műhelyre a 2010/2011 tanévre - 2010 évi nyári tehetséggondozó táborra
A pályázat benyújtásának címe Oktatásért Közalapítvány 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 19-21. A pályázat bírálati díja pályázatonként: 8000 Ft.
3.8.Néhány jó tanács a pályázati adatlaphoz • 4. pont • A, • tehetségműhely eddigi tevékenységének bemutatása • A pályázó rövid bemutatása. Csak azt kell kiemelni az általános adatok mellett amit a tehetséggondozás terén végzett • B, • A tábort szervező eddigi tevékenységének bemutatása. Annak bemutatása hogy milyen gyakorlattal rendelkezik nyári tábor szervezésében • A pályázó rövid bemutatása. Csak azt kell kiemelni az általános adatok mellett amit a tehetséggondozás terén végzett eddig nyári táborok keretében
5.pont • Tehetségazonosítás módszereinek elveinek bemutatása • Program megvalósítása érdekében alkalmazandó módszerek. Elvárható eredmények. • Tanulók összefoglaló jellemzése. Azt kell kiemelni miért tartják őket tehetségígéreteknek. • Szakemberek: végzettség, képzettség eddigi tehetséggondozó munkája • Eredmények mérését milyen eszközökkel kívánják mérni? Mit mérnek? Milyen feltételek esetén tartják a programot sikeresnek és azt hogyan kívánják mérni • Kommunikálás. Hol kívánnak beszámolni róla?
Költségvetés • Személyi kiadások tervezésénél • *Személyi kiadásoknál figyelembe kell venni a 292/2009 (XII.19)-es kormány rendelet 97.§ (6) bekezdését: „A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás munkakörébe tartozó, munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. (…)” A rendelet minden pályázóra vonatkozik a jogi formára való tekintet nélkül, mivel a pályázat során nyújtott támogatás központi költségvetésből származik! • Megbízási díjak magánszemély vagy vállalkozás részére • Szolgáltatások igénybevétele • Dologi kiadások • Kis értékű tárgyi eszközök beszerzése Fontos a költségvetés szöveges indoklása. Mit? Miért? Mennyiért?
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Sarka Ferenc okleveles pedagógia szakos előadó az Oktatásért Közalapítvány „Tehetségsegítő”alkuratórium elnöke A Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke