Reprezentációelméletek

1. Reprezentációelméletek 7. Nyelv, beszéd, diskurzus

2. Nyelv és diskurzus • A ‘diskurzus’ a kortárs társadalomtudomány egyik alapfogalma. • A diskurzus olyan specifikus kommunikatív esemény, amely magában foglal társadalmi cselekvőket (beszélő/író és hallgató/olvasó szereplőket), akik sajátos körülmények között (hely, idő, társadalmi szituáció) részt vesznek egy közös, kommunikatív cselekvésben, amelynek nem-verbális, ún. metakommunikatív aspektusai is vannak. • A diskurzus alapvetően nyelvi aktusok végrehajtása és kölcsönös cseréje a kommunikáció résztvevői között.

3. Nyelv és diskurzus • A diskurzus a 20. sz. 80-as éveitől Jürgen Habermas a kommunikatív cselekvés elméletéről írott munkája (1962, ill. magyarul 1971), A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása c. írása nyomán került a társadalomtudományok, elsősorban a szociológia érdeklődésénekelőterébe. Habermas szerint a nyelvben sajátos kötőerő rejlik: aki mond valamit, kijelentésével egyúttal mintegy garanciát is vállal a mondottak igaz voltáért, elköteleződik mellettük (v.ö. még Polányi Mihály: Személyes tudás,1994), ill. ilyen látszatot kelt. A nyelvi közlés ui. igazságképes, mivel reprezentál, a világra vonatkozó kijelentések tehetők benne. Az emberek más emberek feletti hatalmának ezért egyik legfontosabb módja, ha rá tudják kényszeríteni másokra a világ állapotára vonatkozó kijelentéseiket. A diskurzuselemzés egy fő célja az ilyen típusú, ideologikus megnyilvánulások vizsgálata is.

4. Nyelv és diskurzus A kommunikatív cselekvés elméletének előzményeiként említhető: • A filozófia nyelvi fordulata: a logikai pozitivizmus, az ideális tudományos nyelv keresése a Bécsi Kör (Schlick, Carnap, Ayer) a 20. sz. 30-50-es éveiben. Céljuk a nyelv megtisztítása az értelmetlen (csak látszólag jelentésteli), ideologikus, metafizikai elemektől. • Az analitikus filozófia, a mindennapi nyelv elemzése és a már korábban említett beszédaktus-elmélet (Austin, Searle). Eszerint nem csak a szavak puszta jelentését kell figyelembe venni a beszéd, a diskurzus értékelésekor, hanem azt a tágabb fizikai és társadalmi környezetet is, amelyben a nyelvi megnyilvánulás történik. (Így pl. az, hogy „Ígérem, hogy eljövök.” nem egyszerűen egy igaz/hamis állítás, hanem egy aktus: egy morálisan is értékelhető kötelezettség vállalása.)

5. Nyelv és diskurzus • A filozófia nyelvi fordulatának talaján álló diszkurzív megközelítés szerint a nyelv nem csak közvetítő, nem csak jelentésadó, reprezentatív funkciója van, hanem egyben a kommunikátorok társas viszonya, interakciója és közös valóságkonstruálásának eszköze. • A diskurzuselemzés három fő területe: • A diskurzus mint interakció, cselekvésorientált megközelítése. • A diskurzus a természeti és társadalmi viszonyokat illető reprezentatív funkciójának elemzése. • A diskurzus, a beszéd valóságkonstruáló szerepének, és egyúttal konstruált jellegének elemzése. Minden vonatkozásra számos példa hozható fel: a köznapi beszédből is pl. címek, rangok használata, eltérő köszönések, narratívákban pozitív és negatív konnotációjú leírások használata.

6. Diskurzuselemzés Mindhárom területen belüli kutatásoknak van: episztemológiai (ismeretelméleti) és ontológiai dimenziója is. • Episztemológiai: pszichológiai és logikai vonatkozásban. A megismerésben játszott szerep vizsgálata. A tudás előállításának, elfogadásának/elfogadtatásának, tárolásának/rögzítésének és átadásának folyamata a vizsgálat területei. • Ontológiai: a diskurzusban reprezentált és konstruált természeti és társadalmi valóság (valóságkép, világkép) tudományfilozófiai elemzése. A természet-, ill. társadalomtudományok alapvető elképzeléseinek, és ezek diszkurzív interakciókban való fenntartásának kérdései a vizsgálat területei. (A természetfelfogásban szerepet játszó tényezőkről egy későbbi előadásban még lesz szó.)

7. Diskurzuselemzés • A diskurzus, a beszéd nyelvi aspektusának az említett 3 megközelítés: cselekvésorientáció, reprezentáció és konstruktivitás szerinti diszciplináris vizsgálata. • A beszéd mint interakció és cselekvés: szociolingvisztika, kultúr-antropológia, etnometodológia. • A diszkurzív nyelvhasználat mint individuális és szociális, identitásképző, közösség- és énreprezentáció: szociálpszichológia, pszicholingvisztika, etológia, antropológia. • A nyelvkritikai diskurzuselemzés (CDA) a diskurzus társadalmi valóságkonstruáló szerepét, mindenek előtt az ideológiai vonatkozásokat vizsgálja: szociológia, tudomány- és tudás-szociológia. A továbbiakban ezek rövid jellemzését adjuk.

8. Diskurzuselemzés 1.1. A szociolingvisztika: Szakít azzal az aszociális, formális és univerzalisztikus nyelvfelfogással, amely (mint korábban említettük) N. Chomsky nevéhez fűződik. A szociolingvisztika a nyelvhasználat pragmatikai aspektusát és szociológiai dimenzióját vizsgálja (Bernstein kezdeményezi a 70-es években). Összefüggéseket állapít meg a társadalmi státusz és a nyelvhasználat módja között, pl. hogy: • bizonyos grammatikai hibák: a magyarban ilyen a „suk-sük”-özés, • a beszéd kontextusfüggősége: az ún. kidolgozott vagy nem kidolgozott kódban való beszéd, • az érzelmi töltetű szavak erős használata stb. és a szociális helyzet között szoros összefüggés áll fenn.

9. Diskurzuselemzés 1.2. A beszédetnográfia a kultúrantropológia részeként: A Sapir-Whorf hipotézisre építve az újabb kutatásokban Dell Hymes nyomán azt vizsgálja, hogy a beszédmódok sokfélesége milyen szimbolikus jelentéssel és jelentőséggel bír a közösségi kommunikáció fenntartásában és alakításában (pl. a „szent” és a „profán” beszéd, a sértő és barátságos nyelvhasználat). 1.3. Az etnometodológia: Azokat a folyamatokat és technikákat kutatja, amelyek segítségével az emberek az őket körülvevő világot értelmezik és kölcsönhatásba lépnek vele. Azokat a kategóriákat és módszereket vizsgálja, amelyeket a közösség, a társadalom tagjai a közösen elfogadott világértelmezések összehangolásában a diskurzus révén használnak (pl. tabuk, viselkedési normák a diskurzusban). (Az etnometodológiai módszert a modern tudományos tevékenység kutatásában használja pl. Latour és Woolgar 1979. Erről még egy későbbi előadásban lesz szó).

10. Diskurzus-elemzés 1.4. A társalgáselemzés: A ’90-es évek új fejleménye (H. Sacks 1992.): a beszédmódok nemek (gender, férfi/nő), életkor (öreg/fiatal), szubkultúrák (pl. punkok, yuppik, rockerek) és intézmények (hivatalok, cégek) szerinti különbözőségét vizsgálja és elemzi. 2.1. A diskurzus pszichológiája: pszicholingvisztika A ’70-80-as években körvonalazódott és érdeklődése fókuszába a nyelvi rendszer mentális reprezentációja került. A nyelvi struktúrák belső, pszichológiai (racionális-logikai és emocionális) jellemzőivel foglalkozik (v.ö. Pléh 1980). Kísérleti módszerekkel vizsgálja a szociális kontextus nyelvhasználatra s ezzel az attitűdökre, érzelmekre, memóriára, gondolkodásra gyakorolt hatását. (Pl. az előítéletes beszéd, a környezet befolyásoló hatása a diskurzusra, sztereotípiák, nyelvi panelek használata stb.)

11. Diskurzuselemzés 2.2. A beszéd szociológiája: szociálpszichológia A diskurzus csoportképző szerepét vizsgálja. A közös nyelvhasználat mint az összetartozás értelmi, érzelmi tényezője jelenik meg. A nyelv és a beszédmód szemantikai standardizálásának eszközeként vizsgálja a közösségi, csoportviselkedés pszichológiai összetevőit és hatását az individuális viselkedésre, mentalitásra. Az individuális és a kollektívában való viselkedés különbségei és ezek kifejeződése a diskurzusban, valamint hatása az ön-identitásra. Pl. rasszista beszédmód értelmi érzelmi hatásai; nyelvi megnyilvánulás ellenséges közegben, tömeg előtti beszéd stb.(lásd László J.: Bevezetés a narratív pszichológiába, 2005).

12. Diskurzuselemzés 3.1. A kritikai nyelvészet: A diszkurzív nyelvhasználatnak a társadalmi egyenlőtlenségek reprezentálásában és fenntartásában játszott szerepét vizsgálja. (Alapítói: Kress, Fowler, Hodge, a ’70-es években.) Ezzel megnyitja az utat a társadalomkritikához: a nemi, gazdasági és szociális egyenlőtlenségek finomabb, globális és lokális szintű elemzéséhez is. Pl. Fairclough (2005) összehasonlítja egy kelet- és egy nyugat-európai nemzetstratégiai kiadvány nyelvezetét, és jellemző különbségeket állapít meg a konkrét/absztrakt, specifikus/általános stb. dimenziók mentén.

13. Diskurzuselemzés 3.2. A társadalmi tudat és az ideológia kritikai elemzése: A ‘társadalmi tudat’ (gesellschaftliches Bewusstsein) és a ‘tudatformák’ (vallás, művészet, tudomány) a 19.sz.-ban Marxnál kap hangsúlyos kifejtést, különösen az ideológiai vonatkozásokban (v.ö.: A németideológia). Marx az ideológiát hamis tudatnak minősítette. Az újabb (70-80-as években megjelenő) társadalmi tudat (social cognition, social imagery) vizsgálódások (Th.van Dijk, Woodak) szerint a társadalmi tudat a társadalmi berendezkedésnek, a csoportok kapcsolatának elfogadott reprezentációit jelenti. „A kognitív hatalmat a meggyőzés, a színlelés vagy a manipuláció eszközeivel vagy más stratégiai eszközökkel gyakorolják azért, hogy valakinek az érdekei miatt megváltoztassák mások gondolkodását” (Th. van Dijk, 2000).

14. Diskurzuselemzés Az ideológia általánosságban a társadalmi csoportok érdekei és céljai, valamint társadalmi tudatai közötti érintkezési felület, egy társadalmi csoport tagjai által közösen elfogadott szociális reprezentációk alapja és kerete. Lehetővé teszi a csoport (réteg) tagjai számára, hogy a világot hasonlóan lássák, hiedelmeiket összehangolják, aszerint, hogy mi jó és mi rossz (erkölcsi és érzelmi tekintetben is), mi helyes és mi helytelen számukra. Legitimálja a fennálló társadalmi rendet és benne a csoport helyét és szerepét (életmódját). Döntő szerepet játszik a ‘mi’ és az ‘ők’ reprezentációjában. A pozitív és a negatív ‘másik’ reprezentációjában a szociális polarizáció jelenik meg. Ezt a nyelv szemantkai szintje fejezi ki.

15. Diskurzuselemzés Az ideológia egyfajta virtuális valóságot konstruál: olyannak láttatja a természeti és társadalmi valóságot, ami ezek újratermeléséhez, fenntartásához vezet. Magyarázatot és igazolást nyújt a fennállóra, annak elfogadását erősítve, erkölcsileg és érzelmileg legitimálva azt. Az ideologikus diskurzus valóságkonstruáló társadalmi cselekvés. Pl. • a vallásos ideológia isten által elrendeltnek állítja be a társadalom adott struktúráját (király, nemes, közember stb.) • a modern pártideológiák a társdalom helyzetét (gazdasági, szociális) állapotát diszkurzív eszközökkel (média, rendezvények, plakátok) érzelmileg töltött virtuális valóságként jelenítik meg (lásd még: Némedi /szerk./: Modern szociológiai paradigmák, 2008).