Reprezentációelméletek

1. Reprezentációelméletek 11. A tudomány reprezentációi

2. Történeti háttér • A mai előadásban a valóságreprezentációk egy sajátos formájának: a tudománynak a reprezentációjáról lesz szó. Ez tehát a reprezentáció reprezentációja, vagyis: metaszintű reprezentáció lesz. • A hagyományos felfogások szerint a tudomány a tudás olyan formája, amely különbözik minden más reprezentációs formától (nem csak a hétköznapitól, hanem pl. a vallásostól vagy a mágikustól is). Ezért válik fontossá a demarkáció problémája. • Célja csakis a tényeknek megfelelő igaz ismeretek megszerzése és módszerei révén képes kiküszöbölni minden más (szociális, politikai, gazdasági) hatást. A tények az őket feltáró tudósoktól és a társadalomtól (kortól) függetlenül léteznek. • A tudományos állítások az ember (a kutató) és a valóság közötti párbeszéd eredményei. A dialógus maga a tudomány által kidolgozott szigorú módszertani előírások szerint folyik. • A kutatás individuális vállalkozás, még akkor is, ha több kutató dolgozik együtt egy témán. Az eredmény additív.

3. Történeti háttér • A hagyományos megközelítés a 17. században kezd kialakulni. Ekkor jönnek létre az első tudományos akadémiák (Itáliában, Angliában, Franciaországban), és így intézményesül a korabeli egyetemekétől eltérő tudományos kutatás új módja. A kutatás irányítása és ellenőrzése, valamint a tudósok közötti kapcsolatok szervezése az akadémiák kezébe kerül. Az akadémiák némelyike független az állami (királyi) és egyházi hatalomtól). Pl. Angliában a Royal Society (viszont a francia tud. akadémia nem) anyagilag is független. A kutatást a tagok finanszírozzák. A diszciplína-határok még nem élesek (pl. Leibniz matematikus, fizikus, és történész is, Newton évekig a pénzverdét igazgatja).

4. Történeti háttér 2. A 18. században a Felvilágosodás folyamatában: • Erősödik, ill. végbemegy a tudomány szekularizálódása (a vallástól való elválása), és erősödik az intézményesülése. • A természet- és társadalomtudományi diszciplínák elkülönülése megkezdődik, de a módszertani és világnézeti hasonlóságuk erősödik. • Megjelenik a tudományos progresszió, a lineáris és kumulatív (felhalmozó) fejlődés gondolata (Condorcet). • A tudományt a társadalom fejlődésének motorjaként fogják fel. • A tudomány a (keresztény) vallás korábbi helyét elfoglalva a legfőbb kognitív autoritás szerepében jelenik meg, az Európában végbemenő szekularizáció (az egyház és az állam elválasztása) nyomán. • Megindul a tudományos kutatás hivatássá válása.

5. Történeti háttér 3. A 19.sz.-tól a 20.sz. első harmadáig: • A tudományos kutatás egzisztenciális lehetőséggé válik. Állami finanszírozással folyik. • Az ún. tiszta, elméleti és alkalmazott kutatás elkülönülése. A technikai alkalmazás, a mérnöki foglalkozás létrejötte. • A pozitivizmus 3 korszaka: • A. Comte (19.sz első fele): az új, pozitív tényekre építő tudomány a társadalom fejlődésének motorja. A társadalmi problémák folyamatos megoldója. A fejlődés töretlen. • E. Mach (a 19.sz.vége): a tudomány fejlődése a spekulatív elemektől való megszabadulás útján biztosítható. • A Bécsi Kör (20.sz. első fele): a tudományt meg kell tisztítani a filozófiai, metafizikai, sőt az elvont elméleti fogalmaktól. A tapasztalati tényekre kell redukálni. A tudományfejlődés kumulativitásának ez a feltétele.

6. A hagyományos felfogás meghaladása A posztpozitivitsta tudományfelfogás kezdete. Th.Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete (1962,1970) • A paradigma: a valóságlátás, világértelmezés alapvető, a kutatást vezérlő módja. (Úgy működik, mint a kétértelmű ábrák értelmezését megszabó beállítódás.) • A normál tudomány: a paradigma vezérelte tudományos kutatás. Eredménye az elfogadott, „akadémiai” tudományos világkép. • A krízis és a tudományos forradalom: a normál tudományos kutatás során felhalmozódó megoldhatatlan problémák: anomáliák nyomán a kutatás módszertani és magyarázatalkotási válsága. A paradigmába vetett bizalom megrendülése. Új paradigmajelöltek megjelenése. A válság megoldása: forradalmi változás, új paradigma érvényre jutása. • A tudomány történeti folyamata diszkontinuus, nem lineáris progresszió. Nem egyre jobb, igazabb elméletek létrejötte.

7. Tudományszociológiai nézetek A tudományos megismerés társadalmi beágyazottságának felismerése. A tudomány mint társadalmi intézményrendszer vizsgálata. R.K. Merton: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra (1957-68, magyarul 2002) • A Merton-tétel: a protestantizmus és a korai kapitalizmus szerepe az akadémiák és a kutatási módszerek létrejöttében. • A Merton-féle tudományetikai normák: • Közösségiség (kommunalizmus): az igazság a közjavak egyike • Univerzalizmus: az eredmények nemzetek felettiek • Érdekmentesség: a tudós az igazságot, nem az érdekeit nézi, keresi • Eredetiség és módszeres szkepticizmus: a tudós nem tulajdoníthatja el mások eredményeit, a sajátjait pedig kritikusan kezeli. • A Máté-effektus (Matthew effect): Máté evangéliuma szerint u.i. „akinek van, annak még adatik...” hírnév és publikációs lehetőség.

8. Tudományszociológiai nézetek A ’80-as évek tudományszociológiai elméletei. • M.Foucault : Felügyelet és büntetés (1990) ill. Az igazság és azigazságszolgáltatási formák (2005): a tudás és a hatalom kapcsolatának, a tudományos és az államigazgatási intézmények kölcsönhatásának vizsgálata. Mint írja, azt vizsgálta: „hogy egyáltalán milyen alapon létezhettek ismeretek és elméletek, a rend milyen terében jött létre a tudás […] , jelenhettek meg a filozófiai gondolkodás tárgyát képező tapasztalatok, a formálódó racionalitások, hogy aztán hamarosan el is tűnjenek”. • P. Bourdieu: A szimbolikus tőke,A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelése ( 1972,1975) : A tudományos intézmények sajátos „mezejében”, terében a tudás és a tudományos kapcsolatok egyfajta tőkeként funkcionálnak, a pénztőkéhez hasonlóan. Az oktatási rendszer a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartását szolgája, az esélyegyenlőség biztosítása csak látszólagos.

9. Tudásszociológiai elméletek A tudásszociológia a tudományszociológiától eltérően nem a tudomány intézményes struktúráinak társadalmi beágyazottságát és funkcionálását vizsgálja, hanem a társadalmi ill. társas tényezőknek a tudás tartalmában jelentkező hatását. Ugyancsak a ’70-es, ’80-as években jelenik meg. Fő jellemzője, hogy a hagyományos tudomány- és tudásfelfogás individualista jellegét bírálja és veti el. A tudományos megismerést, mint lényegileg kollektív tevékenységet fogja fel és a társas tényezők konstitutív szerepét vizsgálja. Elődei: A német Wissenssozologie (pl. Max Scheler) és Mannheim Károly (Ideológia és utópia, 1931, 1996) a ‘20-30-as években (v.ö. Fehér-Békés: Tudásszociológia szöveggyűjtemény, 2005). Ezek a korai tudásszociológiai irányzatok azonban csak a társadalomtudományokat tartották a szociológiai és politikai tényezők által befolyásoltnak és a szociológiai vizsgálódás tárgyává tehetőnek. Az újabb tudásszociológia (az „erős program) a természettudományokra és a matematikára is kiterjeszti a szociológiai vizsgálódást.

10. Az „erős program” • Az Edinburgh-i Iskola: B. Barnes (1977) és D. Bloor (1976) ún. „erős program”-ja (SSK=sociology of scientific knowledge). • Fő tételei: • Kauzalitás-tétel: a tudományos ismeretek létrejöttét okságilag kell magyarázni. Az okok között pszichológiai és szociológiai jellegűek is kell szerepeljenek. „Tudás” az, amit egy adott társadalomban annak tartanak. • Pártatlansági-tétel: nem csak a hamis és irracionális, hanem az igaz és racionális ismeretek, elképzelések (reprezentációk) tudományos elméletek is magyarázatra szorulnak. • Szimmetria-tétel: az igaz/racionális és a hamis/irracionális elméleteket ugyanolyan típusú okok magyarázzák. • Reflexivitás-tétel: az előző tételek hatálya az erős programra is vonatkozik. (V.ö: Laki és Forrai-Szegedi tudományfilozófiai szöveggyűjtemények és Barnes-Bloor-Henry: A tudományos tudás szociológiája, 2002)

11. Az erős program kritikája Az erős program ellen szóló fő érvek: (Laudan, in: Forrai-Szegedi) • Az igaz ismeretek a valóság hű reprezentációi, ezen túlmenő magyarázatot nem igényelhetnek. Ami igaz, az önevidens. • A szociológiai/pszichológiai tényezők közrejátszása az ismeretigénnyel fellépő állításokban csak a reprezentáció torzulását okozhatja. Így csak a hamissá/irracionalitás magyarázatára szolgálhatnak. • A tudományos tudás felette áll a társadalmi meghatározottságnak, ha mégis megjelennek benne ideológiai, politikai vagy gazdasági hatások (érdekek) akkor nem tarthat igényt a valódi tudás (=igazolt igaz vélekedés) elnevezésre. • Az erős program a tudományos ismeretekre vonatkozó relativizmushoz vezet. Eszerint nincsenek maradandó, csak korhoz és társadalomhoz kötött, azokban érvényes igazságok. A valóság hű, kitűntetett reprezentációjának felfogása lehetetlenné válik.

12. Tudásszociológiai elméletek A Bath-i Iskola: H. Collins és T. Pinch (Golem, 1998): • az EPOR (empirical program of relativism): a relativizmus tudatos felvállalása. • Merton nyomán a tudományos intézmények: a kutató közösségek, laboratóriumok belső szerkezetének és szokásrendszerének feltárása és ismeretalkotó szerepének vizsgálata. • A tudományos mikroközösségek szerepe a tudományos közvélemény formálásában, bizonyos eredmények elfogadtatásában. • A kutatócsoport tagjainak hallgatólagos közös, magától értetődő feltevéseinek, módszertani eljárásainak feltérképezése, elemzése. • Collins szerint a tudomány társas vállalkozás, a tudományos eredmények egy társadalmi tényezők által meghatározott alku révén kerülnek elfogadásra.

13. A tudományantropológia A tudományantropológiai (vagy etnometodológiai) kutatások a ’70-es évek végén bontakoztak ki. Fő jellemzőjük, hogy a tudományos kutatói közösségeket antropológiai, nem pedig episztemológiai, tudományfilozófiai módszerekkel vizsgálják (olyan attitűddel, ahogyan egy antropológus egy idegen törzs hiedelemvilágát tárja fel). K. Knorr-Cetina (The manufacture of knowledge, 1981) • A természetes/mesterséges megkülönböztetés hangsúlyozása. Mint írja: „A természet nem található meg a laboratóriumban, hacsak nem a tudományos munka termékeként határozzuk meg.” • A módszertani interszubjektivitás és az objektivitás különbségének kiemelése. • A kutatóközösségre jellemző konstrukciós technikák antroplógia megfigyelése. • Metodológiai interakcionalizmus: a tudományos tevékenység gyakorlati, nem pedig kognitív vonatkozásainak feltárása, elemzése.

14. Szociálkonstruktivizmus és etnometodologia B. Latour és S. Woolgar (Laboratory life: the social constraction of facts, 1979) • Résztvevőként (laborasszisztensként) a tudományos „törzs” életmódjának és fizikai környezetésnek leírását végzik. • Szándékosan olyan kutatóhelyen vizsgálódnak, ahol nem értik, hogy mi a kutatás tárgya, mi az elméletek jelentése a kutatók számára. • A laboratóriumban előállított, írásos anyagokat, publikációkat nem kognitív, hanem kommunikációtechnikai vonatkozásban elemzik. (Pl. mennyire meggyőző?, milyen eszközökkel igyekszik tényként elfogadtatni a közölteket?, milyen szemantikai és grammatikai elemeket használ erre a célra?) • A természeti és a társadalmi közötti éles különbségtétel feladása? A hibridelmélet és az actor-network elmélet a késői Latournál. A cselekvők emberi és nem-emberi ágensek hálózatát alkotják.

15. A posztakadémikus tudomány John Ziman (Realscience 2000) • A tudományos kutatás irányítása az akadémiáktól a gazdasági tényezőkhöz (multinacionális cégekhez) került a ’30-es évek végétől. A kutatás-fejlesztést (R&D) gazdasági tényezők vezérlik. A tudomány nem önirányító, nem a belső „logikája” vezérli. • A Merton-féle normákat felváltják a következők: • A tudományos eredmény már nem a közjavak egyike, hanem szellemi magántulajdont képez. • Nem univerzalisztikus, hanem lokális jellegű az eredmény. • Nem érdekmentes, hanem érdekvezérelt a kutatás, projektfinanszírozás keretében megbízásos alapon indult és megy végbe. • A tudósok erősen specializálódva szakértőként monopolhelyzetekbe kerülnek. A politika és a gazdaság felhasználja ezt céljai legitimálására.